Az autizmus világnapja április 2-a. Az ENSZ kezdeményezésére jelölték ki ezt a napot 2007-ben azzal a céllal, hogy ráirányítsák a figyelmet az autista emberek problémáira, folyamatosan növekvő számára.
Az autizmus az agyi működés alapvető fejlődésterületeket érintő, egész életen át tartó zavara, ami kihat a szociális viselkedésre, a kommunikációra, a képzeleti működésre és a rugalmas gondolkodásra. Bármilyen intelligencia hányados (IQ) mellett előfordulhat.
Az autizmus-spektrumzavar nem gyógyítható, azonban az állapoton a legtöbb esetben lehetséges fejlesztéssel javítani, eltérő mértékben. Az alkalmazott fejlesztési módszer mindig személyre szabott, mert a spektrumon ahányféle ember van, annyiféle módon tér el állapotuk. Az adott esetben hiányzó szociális képességek, vagy koncentráció hiánya is mind-mind javítható: tanítással, fejlesztéssel.
Erre a tanító-fejlesztő feladatra vállalkoztak az Alapítvány munkatársai, akiknek a munkáját a szülők, az Alapítvány fenntartója és kuratóriuma nevében is hálásan köszönünk meg e jeles nap alkalmából.
Tisztelt Támogatóink!
Köszönjük
mindazoknak, aki névvel vagy ismeretlenül is nélkül, de jelentős mértékben járultak hozzá a támogatott lakhatást szolgáló lakóotthon építéséhez.
Az épület 2024. utolsó negyedévében nyitja meg kapuit 12 fő fogyatékkal élő lakó számára.
Továbbra is várjuk az Önök nagylelkű anyagi támogatását!