December 12-én a Fejér Megyei Kereskelmi és Iparkamara évzáró gazdasági fórumot rendezett a székházában.

     Radetzky Jenő köszöntötte a megjelenteket. Elsőként FM NAV igazgatója, Menyhárt Róbert ismertette az ország, de kiemelten Fejér megye helyzetét az adók tükrében. Majd a KSH adatokkal mutatták be a gazdaság fejlődését.

     A program második részében az Etikus vállalat, etikus vállalkozó díj átadására került sor. Ezt a díjat az idén alapította a kamara. Beszédében az elnök kiemelte, hogy mennyire fontos az üzleti életben a jó szándékú, jóhiszemű, tisztességes üzleti magatartás a dolgozók, a vásárlók és a beszállítók felé. Ezzel a díjjal is a felelősségteljes, etikus magatartásra szeretnék felhívni a figyelmet.

    Az első évben 3 vállalat - az Alba-Zöchling Kft., a FEHÉRVÁR TRAVEL Kft.  a Garzon Bútor Zrt. - , és Golenyák János, a Golenyák Fa-Barkács Áruház tulajdonosa vehette át a megtisztelő elismerést.

    A díjazottak között szerepelt Ribi Péter A „Fehárvár Travel” Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért alapítvány alapítója. Méltatásában kiemelték, és példaként állították karitatív tevékenységét, és elvi hozzáállását: „Lemondani a feleslegesről, amikor másoknak a szükséges hiányzik: nem jótett, hanem kötelesség.”

     A kamara minden évben megajándékoz egy szociális, oktatási vagy karitatív szervezetet. Az idén a Karitász Szent Kristóf Ház Fogyatékkal Élők Nappali Intézményében tevékenykedő különleges képességű fiatalok kapták a támogatást. Az ünnepség hangulatát emelte a fiatalok által készített karácsonyfa díszek és egyéb alkotásaik.

    A rendezvényt a Hungaricum együttes mini koncertje zárta.

  

  

November 30-án ünnepelte egy éves születésnapját az Auti-klub.

Az autizmussal élő fiatalok az iskola, az intézményi ellátást követően nehéz helyzetbe kerülnek. Kevesen közölük képesek munkát vállalni és beilleszkedni egy másik közösségbe. A többségük azonban otthon marad a családjában, közösségi kapcsolataik, képességeik, készségeik megkopnak, beleszürkülnek a hétköznapjaikba. A szülőknek - ahogy idősödnek - egyre nagyobb gondot okoz a gyermekük felügyelete, gondozása, esetleges fejlesztése.

A fenti problémák megoldására vagy enyhítésére vállalkozott a Fehérvár Travel Alapítvány, aki anyagilag teljes mértékben támogatta az Auti-klub megalakulását és folyamatos működését. Ma már heti három alkalommal tartanak fejlesztő foglalkozásokat a klubtagoknak 2-2 órában. A munkát gyógypedagógusok, pszichológus és kutya terápiás szakember is segíti. 

A klub születésnapjára szervezett ünnepségen Plánki Krisztina virággal és ajándékkal köszönte meg a klub munkatársainak kitartó munkáját, az Alapítvány képviselőinek a támogatást. A klubtagok zenés műsorral teremtettek vidám és meghitt perceket a jelenlévőknek, a szülőknek és munkatársaknak. A program hangulatát a Pitypang mesezenekar előadása fokozta.

Mindenkinek köszönjük megtisztelő részvételét!

   

   

A "Fehérvár Travel" Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért 2017. június 28-i kuratóriuma ülésén, az I-005-2/2017 sz. alatt döntött a Kálozi református parókia földszintje akadálymentesítésével kapcsolatos pályázatról. Ennek során 782.165 Ft-os támogatást szavaztunk meg. Ezen pénzügyi forráson, valamint az egyházközség híveinek adományain felül Káloz Község Önkormányzata, a Mezőföldi Református Egyházmegye és a kivitelezést elvállaló Rács-Center Kft. is jelentős összeggel járult a munkálatokhoz. Az épület közvetlen akadálymentesítését szolgáló térburkolat, rámpa, korlát, előtér és nyílászáró a kuratóriumi döntést követő 1 éven belül – 2017. augusztus 1. és 2017. december 20. között – elkészült. Az így elkészült munkák ünnepélyes kereten belüli átadására 2018. augusztus 12-én 17 órai kezdettel került sor.

 



Az október 25-én átadott lélegeztetőgéppel hatra bővült azoknak a készülékeknek a száma, amellyel az egészen kis súllyal, vagyis 1500 grammnál kevesebbel és még éretlen tüdővel, fejletlen légzésszabályozó központtal született újszülöttek spontán légzését tudják segíteni a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban.

A gép anélkül segíti a babák légzését, hogy közben károsodást okozna a tüdejükben. Ahogy azt Simon Gábor főorvos elmondta, ebben az évben sok extrém kissúlyú baba született, ezért örülnek különösen ennek a lélegeztetőgépnek. A több mint 4 millió forintos készüléket a Fehérvár Travel Alapítvány segítségével vásárolta meg a kórház.

A hétvégén a Katolikus Társadalmi Napok keretében helyszíni adásban szólalt meg a "Zeneközelben" című műsor, amelynek keretében Igari Antal Mihállyal beszélgetett Juhász Előd műsorvezető a "Fehérvár Travel" Alapítványról, az alapítóról, az alapítvány tevékenységeiről.


A műsor teljes hanganyaga itt hallgatható meg:
(A műsorban a 40-43. perc között hallható az alapítványról szóló beszélgetés.)

https://www.katolikusradio.hu/archivum.php?firstaudioid=15&mev=2018&mho=09&mnap=08&mora=15&mperc=04