November 30-án ünnepelte egy éves születésnapját az Auti-klub.
Az autizmussal élő fiatalok az iskola, az intézményi ellátást követően nehéz helyzetbe kerülnek. Kevesen közölük képesek munkát vállalni és beilleszkedni egy másik közösségbe. A többségük azonban otthon marad a családjában, közösségi kapcsolataik, képességeik, készségeik megkopnak, beleszürkülnek a hétköznapjaikba. A szülőknek - ahogy idősödnek - egyre nagyobb gondot okoz a gyermekük felügyelete, gondozása, esetleges fejlesztése.
A fenti problémák megoldására vagy enyhítésére vállalkozott a Fehérvár Travel Alapítvány, aki anyagilag teljes mértékben támogatta az Auti-klub megalakulását és folyamatos működését. Ma már heti három alkalommal tartanak fejlesztő foglalkozásokat a klubtagoknak 2-2 órában. A munkát gyógypedagógusok, pszichológus és kutya terápiás szakember is segíti.
A klub születésnapjára szervezett ünnepségen Plánki Krisztina virággal és ajándékkal köszönte meg a klub munkatársainak kitartó munkáját, az Alapítvány képviselőinek a támogatást. A klubtagok zenés műsorral teremtettek vidám és meghitt perceket a jelenlévőknek, a szülőknek és munkatársaknak. A program hangulatát a Pitypang mesezenekar előadása fokozta.
Mindenkinek köszönjük megtisztelő részvételét!
https://www.katolikusradio.hu/archivum.php?firstaudioid=15&mev=2018&mho=09&mnap=08&mora=15&mperc=04
Szent István Emlékérmet és Díjat adtak át Ribi Péternek, a Fehérvár Travel Kft. ügyvezetőjének, a "Fehérvár Travel" Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért alapítójának, akinek munkásságához, emberi hozzáállásához mindenkor Szent István király öröksége szolgált iránymutatásul.
"Ribi Péter jelmondata: "Lemondani a feleslegesről akkor, amikor másoknak a szükséges hiányzik: nem jótett, hanem kötelesség."
"A díjátadó ünnepségen a megjelenteket Spányi Antal püspök köszöntötte, aki kiemelte, hogy a keresztény embernek örök értékeket kell képviselni, örök értékeket hordozni és az életében megvalósítani. "Ilyen érték, hogy az ember törődjön embertársával, a keresztény törődjön kereszténytársával, és mindenkivel, aki rászorul. Szent István megértette a kereszténység üzenetét és nem csak mint elméleti igazságot fogadta be, hanem életének vezérlő elvévé tette azt." - hangsúlyozta a megyéspüspök."
Ugrits Tamás pasztorális püspöki helynök, pápai káplán méltatásában arról is szólt, hogy a díjazott számára a segítés lehetőségét kötelességének becsületes elvégzése hozta és hozza létre. "Sokan emlegetik jogaikat anélkül, hogy kötelességeikről tudomást vennének és sokan szeretnének kiváltságos helyzetet anélkül, hogy maguk valamit is tennének érte." - tette hozzá.
A díjátadó ünnepség résztvevői egy kisfilmet is láthattak Ribi Péterről, aki annak idején is szenvedélyesen szeretett utazni. Szoftverfejlesztőként jól keresett a 80-as években, és szinte minden pénzét utazásra költötte. 1991-ben megakadt a szeme egy hirdetésen, melyben a fehérvári IBUSZ idegenvezetőt keresett. Jelentkezett, és gyorsan elvégzett egy tanfolyamot – így csöppent a turizmusba.
Ribi Péter létrehozta a "Fehérvár Travel" Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért szervezetet, az alapítvány egyéb tevékenységei között szerepel a Szent Kristóf Ház felépítésének és a fogyatékkal élők lakóotthonának támogatása, az idősek otthonában élők látogatása, valamint nappali klub létrehozása autizmussal élő fiatalok számára. Tíz év alatt több mint kétezer pályázót támogattak 410 millió forint értékben, a fogyatékkal élők nappali intézményének megépítését 138 millió forinttal segítették.
A kisfilm vetítése után megszólalt a díjazott is, aki megtiszteltetésnek nevezte az elismerést, a díjjal járó összeget a Teljes Élet Szociális Alapítványnak ajánlotta fel."
Ezúton gratulálunk Ribi Péternek az elismeréshez és további munkájához erőt, egészséget, kitartást kívánunk!
A teljes cikk itt olvasható:
https://www.szekesfehervar.hu/ribi-peter-vette-at-az-idei-szent-istvan-emlekermet-es-dijat