A Szép Jelen Alapítvány 1991-ben alakult azzal a céllal, hogy fogyatékossággal élő, egészségkárosodott, gyermekek és felnőttek csoportjai számára civil összefogás keretében rekreációs programokat valósítson meg. Ennek érdekében 1992-94 között a Vértes hegységben, Gánt-Bányatelepen adományokból felépült a „Fecskepalota” üdülőház, amely 1994. június 15-i megnyitása óta egész évben folyamatosan fogadja hátrányos helyzetű vendégeit és civilszervezetek, közösségek csoportjait.

A fennállása óta eltelt 24 évben mintegy 36.000 vendég fordult meg a Fecskepalotában, több mint 130.000 vendégéjszakát töltve el. Évente átlagosan mintegy 1400 fő hátrányos helyzetű személyt és kísérőt fogadnak, jellemzően 3-4 napos turnusokban, januártól decemberig.

A fent említett sok-sok vendég bizony elkoptatta, elnyűtte a "Fecskepalota" közösségi terének, "tornatermének", közlekedőjének a műpadlóját. A padló balesetveszélyessé vált, állapota miatt megérett a cserére. A "Fehérvár Travel" Alapítvány közel 1 MFt-al támogatta a felújítást.

    

December 12-én ünneplőbe öltözött az AUTI Klub. A Klub tagjai idén is megtartották hangulatos, belső karácsonyi ünnepségüket. A meleg, meghitt hangulatú együttlétet tovább fokozta, hogy előadták az újonnan megtanult, gitárral kísért dalaikat. E dalok elkísérik őket az otthonukban,  családban eltöltött karácsonyig.



                                      


"A kezdeti ijedtséget egyre nyitottabb hozzáállás majd mosoly váltotta fel az autizmussal élő fiatal felnőttek klubjában. Az állatokat kézbe is vehették, megsimogathatták, és ők bátran éltek is ezzel a lehetőséggel."

A programon jelen volt a Feol tudósítója, így erről részletesen is olvashat az alábbi linkre kattintva:

Január második szombatján, 2020. január 11-én szombaton a IX. Székesfehérvári Jótékonysági Estéllyel köszöntik az új esztendőt Fehérváron. A borárveréssel egybekötött ünnepi esemény helyszíne idén is a MOL Aréna Sóstó lesz. Az V. Adventi Jótékonysági Futás pedig advent első hétvégéjén, december 1-jén vasárnap délelőtt lesz a Várkörúton.

A programról részletesen olvashat az alábbi linkre kattintva:
https://www.szekesfehervar.hu/jotekonysagi-estely-es-adventi-futas-a-szent-kristof-haz-es-a-fehervar-travel-alapitvany-a-kedvezmenyezett 

Íme a meghívók:

       

A nyári szünetet követte egy nagytakarítás és a falak, ablakok feldíszítése.  Augusztus 28-án volt az első klubfoglalkozás, amit nagyon vártak a fiatalok, szinte mindenki eljött. Szeptember 5-én ellátogatott a foglalkozásra a polgármester úr, részt vett egy bemutatkozós játékban, amely nagy élmény volt a srácoknak. Polgármester úr kért egy 3 évre szóló tervezetet, amelyet október közepéig eljuttattunk a Önkormányzathoz. A látogatás során felmerült a városban zajló SZÉP programhoz történő csatlakozásunk. A program a fogyatékosságokat mutatja be kisiskolásoknak iskolai keretek között. Erre a felkészülést megkezdtük, előreláthatólag januártól csatlakozhatunk.

Szeptember közepétől már heti 4x2 órában várjuk a klubban a fiatalokat. Minden alkalommal van kommunikációs és szocializációs gyakorlat, mert ez a legnehezebb és nélkülözhetetlen az életvezetésükhöz. Hétfőn mozgás és zene, kedden háztartásvezetés. Ez utóbbihoz vettünk egy villanyrezsót, amelyen nagyon egyszerű ételeket fogunk főzni (teát, tojást, virslit). Szerdán kézműveskedést tartunk, csütörtökön ismét háztartásvezetés és életvezetés, takarítás és sok játék pl. az érzelmek megértése, kifejezése, közlekedés,stb.

A polgármester úr látogatása alkalmával említettük, hogy nagyon nagy szükség lenne egy okos TV-re, mert a szocializációs helyzetek gyakorlásánál hasznát vennénk. A napokban megvásárolhatjuk. Ez nagy öröm számunkra, már csak az internet elérhetőség maradt hátra.
 
2019. november 7-re szerveztünk egy állatos programot, erre az alkalomra meghívtuk a városi TV-t. Ezzel a kis tudósítással szeretnénk ismét felhívni a figyelmet  magunkra! A polgármester úrtól lehetőséget kaptunk a városháza megtekintésére egy novemberi időpontban.
Jól indultunk, 17 fő a létszám. Az egyik tavasszal csatlakozó fiú nemrégiben a saját költeményével érkezett: