KÖSZÖNJÜK a Fehérvár Travel Közhasznú Alapítványnak,
hogy nagy mértékben, 5.000.000 forinttal hozzájárult az új Philips ultrahang-készülékünk megvásárlásához.
A modern ultrahang-készüléket a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház koraszülött- és gyermekintenzív osztályán használják fejlődési rendellenességek és súlyos kóros állapotok megítélésére, de segítséget nyújt az újszülöttkori rutin szűrővizsgálatokban is.

{AG}korhaz-uh{/AG}
December 18-án - az adventi készülődés jegyében - ismét találkozhattak egymással a Karitász Szent Kristóf Ház Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye ellátottjai és a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai. A bensőséges együttlét elmélyülését az egymásnak adott karácsonyi műsorok, ajándékok szolgálták, amely a figyelmet visszavezette az ünnep eredetéhez, gyökeréhez: Jézus születéséhez. A találkozás agapéval és az iskola aulájában a negyedik adventi gyertya meggyújtásával, egy zenés összeállítás meghallgatásával, megtekintésével zárult.

{AG}Ciszter-2014{/AG}

2014. október 11-én ünnepélyes keretek között Igari Antal kuratóriumi elnök úrtól (Fehérvár Travel Alapítvány) Dr. Hendrik István elnök és Helli Zsolt alelnök (Nagyothallók és Barátaik Országos Közhasznú Egyesülete) - emléklap kíséretében - ünnepélyesen átveszi a hallássérültek kommunikációját a jövőben nagyban segítő eszközöket. A Fehérvár Travel Alapítvány 1,5 millió Ft-al támogatta az egyesületet az eszközök megvásárlásában.  A nagy teljesítményű számítógép és az állvánnyal rendelkező videokamera segíti a felhasználókat abban, hogy az egymás közötti kommunikáció akadálymentessé válhasson.

{AG}NABOKE{/AG}


Szeptember 25-én a "Fehérvár Travel" Alapítvány támogatásával és közreműködésével két busszal mentek kirándulni az Idős Otthonok lakói és az idősek nappali ellátását igénybe vevői a Velencei-tóhoz. Dinnyésen megtekintették a várparkot, hajókirándulást tettek a tavon, majd az akváriumok megtekintése következett - a Velencei- tó halait bemutatva - Gárdonyban. A Nádas étterem ízletes ebéddel fogadta a népes látogató csoportot. A program legfárasztóbb feladatát a buszba való be- és kiszállás jelentette. Ebéd után az autóbuszok és a hazaút biztosította a csendes pihenőt.
A jó hangulatú kirándulást még sokszor fogjuk emlegetni ...

{AG}Velencei--tó{/AG}

Egy nagy álom megvalósulásának 20. születésnapjára kapott meghívást a Fehérvár Travel Alapítvány 2014. szeptember 20-ra, Gántra, a Fecskepalotába. Orbán Péter ügyvezető egy kertről álmodott, ahol a fogyatékkal élő, egészségkárosodott felnőttek és gyerekek nyaralhatnak és testet-lelket megújító közös programokon vehetnek részt. Először a Szép Jelen Alapítványt hozták létre, majd adományokból kezdték el Gánt-Bányatelepen az üdülőt felépíteni. Számtalan nehézséggel kellett megküzdeniük, hogy az álom megvalósuljon és a Fecskepalota működhessen. Példaértékű civil összefogás, önfeláldozó tettrekészség tanúi voltunk, de a sikerhez hozzájárultak intézmények, önkormányzatok és a köztársasági elnökök. A létrehozás és a fenntartás történetét mesélték el azok a meghívottak, akik az elmúlt 20 évben - akár kicsiny dologgal is - hozzájárultak a Fecskepalota szárnyalásához. Mindenki munkáját, adományait, szolgálatát köszönték meg az alapítók, a vezetők a születésnapi ünnepség keretében.
Ezt a nemes ügyet a Fehérvár Travel Alapítvány több alkalommal is támogatta, hogy a fogyatékkal élők méltó körülmények között nyaralni, feltöltődni tudjanak.

{AG}20-éves-a-Fecskep-{/AG}
Iskolánk 2013. szeptemberében ünnepelte alapításának 50. évfordulóját.
Az ünnepi rendezvényen hívta fel figyelmünket egy intézményünkhöz kötődő szakember a Fehérvár Travel Alapítványra, és ajánlotta, hogy nyújtsunk be mi is pályázatot az alapítványhoz.
Megnéztük a honlapot, a pályázati kiírást, tanulmányoztuk a lehetőségeket és sporteszközökre adtunk be pályázatot.
Intézményünkben kiemelt nevelési terület a testnevelés és a sport, ennek köszönhetjük tanulóink sikereit, az intézmény hírnevének öregbítését, ezért a meglévő eszközkészletünkre már valóban ráfért a megújítás.
Nagy örömünkre szolgált, hogy pályázatunk 716.000 Ft-os, számunkra nagyon komoly támogatásban részesült.
Sporteszközeink tárháza szinte valamennyi sportágban kibővült és korszerűsödött: ping­pong asztalokat, kézi- foci- és kosárlabdákat, sorversenyeknél használható sporteszközöket, mezgarnitúrákat, futócipőket vásárolhattunk.
Gyermekeink az iskolai, a megyei és az országos versenyeken nagy örömmel használják ezeket az új felszereléseket.
Köszönjük az alapítványnak, hogy az elkövetkezendő évtizedre megalapozta sport- és testnevelési eszközkészletünket!

Várpalota, 2014.09.22.
                                                                                                Pócsik József
                                                                                                     igazgató
 {AG}Bartos-isk-{/AG}

Az "Otthonsegítő szolgálat" az alapítvány új szolgáltatása


Célja, hogy az otthonukban élő - kizárólag Székesfehérváron lakó - fogyatékos személyek háztartásában, háztartási eszközeiben bekövetkezett kisebb hibákat a helyszínen megjavítsuk.

A hosszúsétatéri Idősek Otthonában

a labdarúgó világbajnoksággal párhuzamosan megrendezték a „Házi Foci Világbajnokság”-ot. A többfordulós versenyben a következő számokban mérhették össze erejüket a versenyzők:
1. forduló: egy TOTÓT kellet kitölteni, amelyben labdarúgással kapcsolatos kérdések szerepeltek.
2. forduló: ügyességi feladatként bábukkal fejeltek.
3. forduló: minél gyorsabb mezcsere, amelyben a „szövetségi kapitányok” segíthettek.
4. forduló: 11-es rúgásokkal folytatódtak a mérkőzések. A bentlakók közelebbről rúghattak labdába, a szövetségi kapitányok távolabbról.
5. forduló: fergeteges asztali foci.
A csapatok a következő színekben indultak:
Argentína, Hollandia, Németország, Brazília, Spanyolország.
Résztvevők:
  • Az otthon bentlakói alkották a csapatokat.
  • A „szövetségi kapitányok” a személyzet, a vezető gondozó, a gondozók, a konyhai dolgozók soraiból kerültek ki.
  • A FIFA vezetőségét a takarítónők és a Fehérvár Travel Alapítvány munkatársa alkották.
A mérkőzések után a győztesek elnyerték méltó jutalmukat: a bronz cipőt, az ezüst cipőt, az arany cipőt, a gólkirály címet és a legjobb kapus címet. (A szabálytalanságokat sárga és piros lapokkal „jutalmazták”.)
Az eredményhirdetés után minden résztvevő és még az ágyhoz kötött lakók is közösen fogyasztották el a Fehérvár Travel Alapítvány által erre a rendezvényre ajándékozott jégkrémét.

Egy másik alkalommal „Szellemi torna”-n mérhették össze erejüket a lakók: foglalkozásokat, növényeket, városokat, fogalmakat, közmondásokat kellett kitalálniuk úgy, hogy csak a mással hangzókat ismerhették meg a versenyzők. Közben a Fehérvár Travel Alapítvány jóvoltából édességgel, rágcsálnivalóval, üdítővel kínálták a résztvevőket.




Az átadásról tudósítást készített a Fehérvártv. A rövid video hírt az alábbi linken tekinthetik meg:
2014. április 12-én vehette át a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesülete ünnepélyes keretek között azt a 9 személyes kisbuszt, amelyet a Fehérvár Travel Alapítvány támogatott 2 millió Forinttal. Az átadás gánton történt a Fecskepalota udvarán, ugyanott, ahol már a Fecskepalota vezetője is átvehette szintén az Alapítvány támogatásával megvásárolt kisbuszt.
Mindkét kisbusz beszerzésében
Daru Péter a Koffer autókereskedés vezetője (Mór)
működött közre  aki fáradhatatlanul kereste a megfelelő járműveket.