Szent István Emlékérmet és Díjat adtak át Ribi Péternek, a Fehérvár Travel Kft. ügyvezetőjének, a "Fehérvár Travel" Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért alapítójának, akinek munkásságához, emberi hozzáállásához mindenkor Szent István király öröksége szolgált iránymutatásul.

 



"Ribi Péter jelmondata: "Lemondani a feleslegesről akkor, amikor másoknak a szükséges hiányzik: nem jótett, hanem kötelesség."

"A díjátadó ünnepségen a megjelenteket Spányi Antal püspök köszöntötte, aki kiemelte, hogy a keresztény embernek örök értékeket kell képviselni, örök értékeket hordozni és az életében megvalósítani. "Ilyen érték, hogy az ember törődjön embertársával, a keresztény törődjön kereszténytársával, és mindenkivel, aki rászorul. Szent István megértette a kereszténység üzenetét és nem csak mint elméleti igazságot fogadta be, hanem életének vezérlő elvévé tette azt." - hangsúlyozta a megyéspüspök."


Ugrits Tamás pasztorális püspöki helynök, pápai káplán méltatásában arról is szólt, hogy a díjazott számára a segítés lehetőségét kötelességének becsületes elvégzése hozta és hozza létre. "Sokan emlegetik jogaikat anélkül, hogy kötelességeikről tudomást vennének és sokan szeretnének kiváltságos helyzetet anélkül, hogy maguk valamit is tennének érte." - tette hozzá.

A díjátadó ünnepség résztvevői egy kisfilmet is láthattak Ribi Péterről, aki annak idején is szenvedélyesen szeretett utazni. Szoftverfejlesztőként jól keresett a 80-as években, és szinte minden pénzét utazásra költötte. 1991-ben megakadt a szeme egy hirdetésen, melyben a fehérvári IBUSZ idegenvezetőt keresett. Jelentkezett, és gyorsan elvégzett egy tanfolyamot – így csöppent a turizmusba. 

Ribi Péter létrehozta a "Fehérvár Travel" Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért szervezetet, az alapítvány egyéb tevékenységei között szerepel a Szent Kristóf Ház felépítésének és a fogyatékkal élők lakóotthonának támogatása, az idősek otthonában élők látogatása, valamint nappali klub létrehozása autizmussal élő fiatalok számára. Tíz év alatt több mint kétezer pályázót támogattak 410 millió forint értékben, a fogyatékkal élők nappali intézményének megépítését 138 millió forinttal segítették.

A kisfilm vetítése után megszólalt a díjazott is, aki megtiszteltetésnek nevezte az elismerést, a díjjal járó összeget a Teljes Élet Szociális Alapítványnak ajánlotta fel."

Ezúton gratulálunk Ribi Péternek az elismeréshez és további munkájához erőt, egészséget, kitartást kívánunk!

A teljes cikk itt olvasható:
https://www.szekesfehervar.hu/ribi-peter-vette-at-az-idei-szent-istvan-emlekermet-es-dijat


[Vissza]