Visszatekintés

A „Fehérvár Travel” Alapítvány munkatársaként tíz évvel ezelőtt léptem át a Hosszúsétatéri Szociális Otthon küszöbét, azzal a feladattal, hogy az otthonban élő idős embereknek segítsek szebbé tenni napjaikat. Az otthon vezetője szívélyesen fogadott, bemutatta az otthon lakóit, dolgozóit. A közvetlen kapcsolatot Ritával jelenleg is tartom. Vele beszélem meg, hogy az alapítvány miben tud segíteni a foglalkozások, programok, egészségügyi ellátás színvonalas megvalósításában. Gondolok itt azokra a speciális fürdető segédeszközökre, ágyakra, matracokra és a napi tornaórákon használt eszközökre, amelyeket az Alapítvány vásárolt az otthon számára.

Az első időszakban kötöző szerekre, tisztálkodási szerekre volt inkább szükség és ennek a beszerzését támogatta az Alapítvány. Minden évben szervezek egy országos nagy kirándulást az otthonban élő idős embereknek. Régebben többen részt tudtak venni a kiránduláson az otthonból, mert több volt a fennjáró lakó. Nyáron egy alkalommal az otthon elé jön a városnéző kisvonat, városnézés után pedig fagyizunk. Az utóbbi években helybe hozatjuk a fagyit, így nagy élmény a bentlakóknak az együtt eltöltött fagyizás. Közkedvelt a jégkrém is a forró nyári napokon. Évszaktól függetlenül rendszeresen gyümölcsnapokat tartunk. A szüreti mulatság, a farsang is rendszeres programja a bentlakásos életnek. A tombola tárgyak sem maradhatnak el, hiszen minden apró dolognak úgy tudnak örülni a bentlakók. Családi délutánokon nagy az öröm, amikor találkoznak a családtagokkal, de nagy a bánat is, amikor a családtagok hazamennek. Ilyenkor az alapítvány mindig nagy tortával – tortákkal lepi meg az otthon lakóit, a hozzátartozóikat, a dolgozókat. Rendszeresen megemlékezünk az elhunytakról: gyertyát gyújtunk, imádkozunk értük, énekelünk.

 

A legszomorúbb időszak mégis a karácsony… Az adventi időben nagyon sok műsört adnak iskolások, nyugdíjas klubok stb. Karácsony elteltével azonban nem igazán nyitják rájuk az ajtót. Ilonka néni meg is jegyezte egyszer „Marikám karácsony után csak te jössz hozzánk, más senki nem látogat meg bennünket. No meg az orvos”. Igen, karácsony után jönnek a szürke hétköznapok. Ott várnak az ajtóban, folyosón mikor megyek beszélgetni, mit viszek, milyen kis apróságot, hiszen mindennek örülnek. A mindenkori vezetőség nagyon hálás az Alapítványnak a sok támogatásért, de leginkább a lelki beszélgetésért.

 

Visszaemlékezve az elmúlt 10 évre, az otthont mindig renoválták. Hol meszeltek, hol villanyt szereltek, szobákat alakítottak át, fűtést szereltek. A teljes felújítás alkalmával a város otthonaiban helyezték el a bentlakókat. Az Alapítvány ebben a nehéz időszakban is ugyan úgy támogatta a lakókat, én ugyan úgy mentem az otthonokba utánuk. Vittem az üzeneteket egymásnak, lelkierőt tartva bennük, hogy újra találkozunk a Hosszúsétatéri Otthonban, hiszen a bentlakók már elfogadták, hogy az az otthonuk. Azokkal az emberekkel, akik átélték ezt az időszakot sokszor emlegetjük, milyen nehéz volt. Ritával is sokszor visszagondolunk az elmúlt tíz évre. Megemlékezünk azokról az emberekről, akik vidámságot, örömet vittek a mindennapokba. Legyen az versmondás, ének, sakkozás, malmozás, dominózás és sok-sok viccelődés. Sajnos a beszélgetésünk végén mindig megállapítjuk, hogy napjainkban az otthonba kerülő emberek egészségi állapota egyre gyengébb. Sokkal több egyéni beszélgetést igényelnek, mint régen. A foglalkozásokra való előkészület is sokkal több időt vesz igénybe, mint régebben. Egyre nehezebb.
Mindig szeretettel számolok be az Alapítványnak az otthon életéről, történéseiről és arról, hogy mennyire hálásak az Alapítvány támogatásának. Én is hálás vagyok, hogy az alapítvány munkatársa lehetek.

Köszönettel: Képli Mária


[Vissza]