A Fehérvár Travel Alapítvány számára a pályáztatáson túl fontos, hogy személyes jelenlétével közvetlen segítséget nyújtson a rászorultaknak. Két állandó munkatársunk, Gömöri Erzsébet a Rákóczi úti, Képli Mária a Hosszúsétatéri idősotthon rendszeres látogatója. Tevékenységükről negyedévenként beszámolót tartanak a kuratórium előtt.
Az idős emberek mindennapjai hasonlóan zajlanak: beszélgetéssel, felolvasással töltik az időt, néha egy-egy program jelent változatosságot. Az intézmény vezetőjével egyeztetett programokkal lehet színesíteni az idősek életét: szellemi játékok, szalvétahajtogatás, gyümölcssaláta-készítés, fagyizás. Igazi örömöt jelentett, amikor Bede Péter zenész a két idősotthon lakói számára nagy sikerű előadást tartott tavasszal. A Hosszúsétatéri otthon idősei taxival utaztak a másik otthonba az előadásra hosszabb, városnéző úton. Kikapcsolódás és nosztalgia ez számukra, hiszen sokan közülük sosem hagyják el jelenlegi lakhelyüket.

Az alapítvány két munkatársa rendszeresen bevásárol a lakóknak: tisztálkodószerek, szörp, sütemény, kenőcs felfekvésre, gyógyszerek, wc-papír stb. Nagyon hálásak a segítségért.

Sajnos mindkét otthonban sokan elhunytak az utóbbi időben. Voltak olyanok, akik a beköltözés után 2-3 héttel meghaltak, mert nem bírták feldogozni a változást, úgy érezték, nem kellenek már a családnak. A halálhírek nagyon megviselik a lakókat.

Lehetőségként felmerült a következő célok megpályáztatása: betegemelő-szerkezet, betegforgató készülék az egyik, illetve a régi épület belső udvarának akadálymentesítése a másik idősotthon esetében.

[Vissza]